Munkahelyváltás - fokozódó félelmek

Új munkahely, új környezet és megváltozott elvárások a kezdeti időszakban természetes módon hozhatnak elő félelmeket, „szorongásokat”. Olyan ez, mintha egy sötét szobába lépnénk, ahol előzetesen még nem jártunk, annak ellenére, hogy meséltek már róla, milyen a berendezés, mire számíthatunk, de ez nem saját tapasztalás. A kezdeti „vakság” után fény kezd derengeni, de még most sem látunk tisztán. Egy – egy tárgy kirajzolódik, meg – meg ismerünk részeket, részleteket, de időbe telik, még az elméleti tudás saját, gyakorlati tapasztalattá válik. Nagy egyéni különbségek vannak abban, hogy ezt a kezdeti bizonytalanságot milyennek éljük meg, egyáltalán kellemetlen élmény-e számunkra, vagy izgalommal teli. Mit kezdünk ezzel a felfokozott állapottal? Képesek vagyunk-e önmagunkat megnyugtatni, biztonságos pontokat keresni, ahol lehorgonyozhatunk, miközben tanulmányozzuk az új környezetet, helyzetet.

Fontos megtanulnunk, hogy kívül tudjunk kerülni, helyezkedni az esetleges félelmeken, mintegy rálátva magunkra és a szituációra. A nézőpontváltás lehetővé teszi, hogy kis időre eltávolodjunk a problémáktól, félelmektől, ezzel védelmi üvegfalat építve közénk és a fenyegető helyzet közé. Nem benne vagyunk, figyeljük és megértjük, rálátunk a megoldásokra, akár a „menekülő utakra” így az érzelmi viszonyulás helyére léphet a megértés, egy racionális válasz kialakítása a félelmek elhalványodásával. Sok esetben segítséget jelent vizuálisan elképzelni a helyzetet, mely lehet absztrakt, vagy nagyon egyértelmű kép, forma, akár egy szimbólum, ami csak nekünk jelenti az adott fenyegető problémát. Tovább dolgozhatunk ezzel. Elvehetjük az élét, legyőzhetjük, megszelídíthetjük. Önnél milyen kép formálódik? Lesz-e ebből egy mese, egy történet? Lát – e több lehetőséget, átléphet – e a saját, és akár mások által épített korlátokon?

Komment küldése

Kommentek

Még nincsenek kommentek.

Legfrissebb bejegyzések

2015.08.25. 10:20
2015.02.24. 16:05
2014.09.04. 19:00
2014.05.23. 10:08
2014.01.19. 11:51
2014.01.04. 16:50
2013.08.14. 14:25
2013.07.02. 11:49
2013.05.21. 10:29
2013.05.07. 10:22